Utálom a latolgatás, de óhatatlanul előjött bennem.
Keleten a szakik szerint ugye a Rangers a legjobb, de egyértelmű, hogy a Wings lesz az EFC bajnok. Nyugaton még nem biztos, nagy favoritok a sérülések ellenére simán viszik a prímet, de még közbeszólhat Bettman és/vagy a bírók, szóval nehéz lesz, na.
nem csak akkor volt szar, idén is, mert nem cserélt.
mindig az lesz.
mindig.
nekünk ez jutott, szar gm, szar edző...szerencsénk, hogy annyit húztunk előröl, azok mind-mind sikeres csapatok.
Mac akárhogyan is röhög rajtam, Engelland pontosan igazolta azt, amit mondtam a múlkor.
Épp arról beszél az In The Roomban, hogy a deadline napján megszólalt a telefonja, és majdnem szívrohamot kapott, de szerencsére csak az autószerelő hívta, úgyhogy megkönnyebbült, majd utána elmondja, hogy mennyire jólesik nekik, játékosoknak, hogy nem volt csere a deadline-kor, és hogy a vezetőség ennyire bízik bennük.
Most nézem az In the Room-ot. Bileszma zseniális. Nem csoda, hogy imádják a játékosai.
Mutatják, hogy a Buffalo ellen Malkin már 2-t vágott, ő meg odamegy hozzá, odahajol a füléhez, és mondogatja neki, hogy lőjön még egyet. Addig-addig mondogatja neki, míg végül megvan neki a mesterhármas.
Az előbb értem haza én is fosrészegen.
A leányzót még azért kicsit beoltottam, mint állatorvos a malacot.
És baszottul örülök, hogy nagyjából úgy alakultak az eredmények, ahogy akartam.
Nem akartam buzinak tűnni, meg nagyarcúnak, meg minden, de írták a Rags topikban, hogy "A végén még megelőz a Pens"... Szóval ott volt a "nyelvemen", de mégsem írtam be, hogy "Pedig meg fog"...
Imádom Malkint, hihetetlen látni, hogy fejlődik az angolja. Most van fenn egy interjú vele, de ahhoz képest milyen tőszavakat használt, már kezdi elsajátítani :-) mondjuk a "hhhhhh" ha eltünik, akkor lesz jó :-)
Igen, de minden sorozat megszakad egyszer; a jók is, a rosszak is.
Stamkos akkor húzott el kibaszottul, amikor Malkinnak is kábé volt egy ugyanilyen négymeccses "kihagyása".
Épp a nyerő szériánk közepén volt kábé tényleg 3-4 olyan meccs, amit Staalék nyertek meg, mert Malkin és Neal semmi pontot nem szerzett.
Pontot amúgy felőlem szerezhet, mert abban elég nehéz dolga lenne utolérni Malkint, de gólt minél kevesebbet szerezzen.
Jó, nyilván nem dől össze a világ, én meg fogok a kardomba dőlni, ha a Rocket Richard nem lesz meg neki, csak azért kíváncsi vagyok, meg tudja-e csinálni.
9 meccsen 5 gólos hátrányt ledolgozni nem lehetetlen, de kemény.
Ha Stamkos 9 meccsen csak 5 gólt lő (de könnyen lőhet többet is), Malkinnak az azt jelenti, hogy 9 meccsen 10-et kell lőnie a holtversenyhez. Az meg necces.
Mindegy, drukkolok neki.
Amin még gondolkodtam, az Tibi múltkori felvetése, hogy egy nyolcadik helyre beeső csapat keményebb dió lesz, mint gondoltuk.
Persze, pofára eshetek, de szerintem egy Washington vagy Buffalo nem tudna előbb eljutni 4 győzelemig, mint mi. Winnipeget is vernénk.
Én inkább a Cryerstől tartok egy kicsit.
Kupát nem nyernek, de minket lehet, hogy meg tudnának fingatni.
Amúgy Cookie is ha még 3-at bekapar, megvan a 6. 20-gólos játékosunk is, az kemény lenne.
Eddig Malkin 45, Neal 35, Staal, Kunitz, Dupuis 22-22-22
Az összesen 136 gól, több mint a felét ez az 5 játékos szerezte.
És Malkinnak az Art Ross egyre biztosabbnak tűnik, de hirtelen a Rocket Richard is látótávon belülre került, pedig 3 napja még temettem az esélyeit. Drukkolok neki piszkosul. Stamkos jó gyerek, de inkább Malkin nyerje azt is.
Malkin szülei haláliak.
Egyébként érdekes, hogy semelyik másik játékosunknak a szülei nem lettek ekkora sztárok Pittsburghben; rajongók fényképezkednek velük, meg minden, durva.
Ja, éjjel olyan jól sikerült az sörözgetés, hogy faszán bealudtam.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.